Szeretnék írni Róla. Kiről? Hát Róla. Nem nagy dolog, nem nem nem :) Csak kedves nekem. És ezt nem fogom tudni eléggé megköszönni. Mosolyog és érdeklődik, úgy, hogy tényleg elhiszem, hogy érdekli. És faggat, és mosolyog, és mesél ha kérdezem, és mosolyog. És csillog a szeme.
Várok valamire. Történni fog valami, tudom. Valami nagy. Olyan, mintha halálos beteg lennék. Érzem, hogy el fog jönni, nem tudom az időpontot, vagy hogy miben is nyilvánul ez meg pontosan. Nem tudom elképzelni, nem tudok vele mit kezdeni. De az idő fogy, egyre csak fogy, és én úgy érzem magam, mint akit beszorítanak egy repedésbe a falon. Várom, mert túl szeretnék lenni rajta. Várom, hogy véget érjen a várakozás. Közben igyekszem elterelni a figyelmemet róla, úgy tenni, úgy élni, mintha nem is volna. Az emberek szemébe mosolyogni, s ígéreteket tenni a jövő évre, pedig tudom, hogy elmegyek, elmegyünk, elköltözünk. Valamikor a nyáron.És mosolyog, én visszamosolygok. És igyekszem nem megszeretni, mert közben tudom, hogy az idő fogy.
Csak azt nem értem, hogy micsoda beteges játéka ez a Mindenhatónak? Régóta éltünk egymás mellett, miért most kellet, hogy beszélgetni kezdjünk? Miért az utolsó pillanatban mutatja meg, micsoda kincset nem vettem észre az utóbbi három évben, miért most mutatja meg magát? Hiszen így már most fáj a gondolat, hogy ha engedem, hogy az enyém legyen, el is fogom veszíteni.
